Másik János ugyanazt csinálja, mint mi!

Amúgy ennél a videónál mennyire tájidegenül hat már a 70-es években íródott magyar szám a 2009-es new yorki közegben. Nyilván ez a jó benne, bár erről a hangulati csavarról/fogódzóról nehéz úgy írni, hogy.

Ez meg a legkirályabb klip, mégha 3 éves is.

Azért vannak depressziós emberek, főleg a nagyvárosokban, mert mára már teljesen elszoktatták az embert az általános csendtől. Szinte tényleg mindenütt rapszódikus, pörgős zenét kapsz a füledbe, a buszon már megszokásból, a plázában/tv-ben meg ha nem is kéred, beléd oltják. Hozzá vagyunk szoktatva ahhoz, hogy mindig megéljünk egy 3 perces zeneszámhoz/kliphez hasonló érzelmi élményt az életünkben is, de mivel ezek az ingerek folyamatosan körülvesznek minket, a való életben is egyik többnapos emocionális élményből egy másikba menekülünk, mivel ezek nyújtanak a rövid reklámfilmekhez/Karády dalokhoz hasonló intenzitású gyorsan emészthető élményt, hogy ne legyen idő a semmilyenre. Szorongás egy programmentes héttől! Mi volt a középkorban, bakker?
Vagy nem?

Amúgy: több hónapon keresztül a szavazás állása szerint 9-en szavaztak, miután hazajöttem a vízitúráról, ez a szám 7-re csökkent. Hogyan?

Van-e még ember a Holdon?

Hold me bébi, hold on, Holdon!

A legnagyobb para az, amikor egy vágy/álomkép/idea huzamosabb ideig megragad bennem, a végére egyszerűen odakozmál az agyam falára, hogy amikor már belátom, hogy semmi értelme hízlalni az elképzelést, mert gyenge alapokon áll, illetve érzelmileg sem éri meg, sehogyse vagy csak alig tudom lekaparni onnan. Lehetetlen nem megszeretni a sokáig bennünk maradó anyagokat. Banalitás, de akkor is!

Még szerencse, hogy egyre könnyebben és sűrűbben jönnek az új és friss gócok, tényleg, és ez jó:)
Amúgy mindig ilyen kesernyés hülyeségeket írok ide, amit úgy próbálok jobbá tenni, hogy a bejegyzéseket valami ikomat naiv felkiáltással fejezem be, mint a két sorral feljebbi is.

(Az alábbi kép ám egy link, meg általában a képek mindig elvezetnek valahova.)


Meg a legjobb az, amikor bekapcsolom a gépet, és megnézem, hogy írtam-e a blogomba.

* Pontosan ezekben a percekben van egy éve, hogy földetértem Ferihegyen Salamancából hazafelé. És akkor mi van?
Ezt meg el ne felejtsem.