Leesett már nektek, hogy amikor most azt mondjuk, hogy kilencvenes évek így 2008-ban, az ugyanakkora visszatekintés, mint amikor 1998-ban mondtuk azt, hogy nyolcvanas évek ?

'98-ban kegyetlenül réginek és avittnak hatott az azt megelőző dekád, én meg úgy kb. az elmúlt egy évben a letűnt 90-es évek hangulatot keresném és szipákolnám, ahol csak lehet, de ez egyáltalán nem tűnik megrögzött múlt mániának. (talán azért, mert kb. az 1997-es, magyarországi életérzést keresem..akkor ballagtam óvodából:) ) Főleg ott jött ez ki, amikor a populár rádiókban bemondták, hogy a 80-as, 90-es évek legjobb zenéivel. 1998-ban már éreztem, hogy hamarosan a kilencvenes évek is olyan öreg lesz, mint a nyolcvanas, de nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljön ez.
Ezek pedig a csodálatos ráismerés pillanatai voltak:)

Egyébként csak ezt akartam belinkelni:

Tájromantika helyett

NOSZTALGIA UNDOR!
életem eddigi 82%-ában szerettem a múltban történt dolgokon merengeni, de ma elértem arra a pontra, hogy egyes emlékek elérése, felidézése majdhogynem fizikai fájdalommal jár...kész.
Lehet a hozzájuk tapadt elcsesszések miatt, de most hirtelen megörültem ennek a mentességnek, lelki üdvösségnek.

Amúgy a tájromantika tavaly nyáron, augusztusban hódított, amikor a szomszédgyerek-voltosztálytárs-jóbarát-tal bicikliztünk sokat a környéken (kemény Berhida-Pét-Palota távot lenyomva), és abban a hónapban valami fura kései virágzás, vagy valami miatt az illatok és az atmoszféra igazán kitűnő volt, főleg a szürkületi-alkonyi órákban, rózsayzín égbolt, újonnan kizöldült fű...
Mondhatni függtem tőle, busz ablakából is mindig csak a rétet figyeltem, meg benyomtam hozzá a kellemes zenét...hoppá, ha már itt tartunk, nem is emlékszem, hogy akkor mit hallgattam...ja de!
Csak most ezt nem fogom felidézni, az őj tulajdonságomnak köszönhetően, háhá:)

Ebédelni kéne menni

Hűha, márcsak 13 nap, és elhúzok Spanyolországba 4 hétre.
Addig is adok a hangulatra:



Amúgy ezt a számot kb. 2006. decemberében pörgettem sokat, a mostani hallgatása is az akkori párfüm illatának szaglásához hasonló érzelmi állapotba visz, tehát jelenleg semmi közöm ehhez a zenedarabhoz, csak azért teszem be ide, mert nagyon jóó:)

Az elmúlt egy hét egyébként nagyon mozgalmas és eseménydús volt! Voltunk Múzeumok Éjszakáján Esztóékkal, aztán strandolni Icáékkal, majd becsúszott egy váratlan almádi bundáskenyér pari, tegnap pedig Agárdon ünnepeltünk osztálytárs-barinő 18. szülinapját...holnap meg megyünk le ismét Almádiba, illegális gyerekfoglalkoztatót létrehozni:)
De jó, hogy nyár van:) Persze sok a meló otthon, pl. most is...de ennyi

Ezenkívül, además de esto, elöljáróban, al principiales...

Nagyon sok féle zenét szeretek, de tényleg sokat, iszonyatosan szerteágazó ösvényekről beszerzetteket...szóval jön még sok ajánló, melyek egy-egy korszakomnak az illatával, ízével fognak összefonódni. Lesz itt magyar, angolszász indie, nikkév, autentikus, klasszikus...HÁH!:)

Szóval ne ijedjetek meg az előző megasztáros löketétől, mert az csak a körítés.

delzsibbant a lábam.

Melódiák, melyek már a második, netalántán a harmadik szezont érik...

...és még mindig működnek!
Elég durva, ezeket a számokat már nagyon sokszor hallgattam, és még a 112. hallgatás után is ugyanúgy bedőlök nekik, lelkem savaborsa kivirul..ezektől:



Ez itt harmadik már nyara, tehát már kb. 2006. júliusa táján tűnt fel, azt hiszem ez után a szám után indult meg a Cigányok ideje, Goran Bregovic, Yann Tiersen fogalmak körforgása, mely elvezetett a harmonika tanuláshoz is.


ez is ottvan, de ez csak a másodikat tölti..


a végéül, de elsősorban.

Első mellső

Ma délelőtt az idei óraközi firkálmányaimat kerestem montázs/mappaborító készítése céljából, és közben akaratlanul is találkoztam 3-4 évvel ezelőtti füzetszéli arcokkal, díszítésekkel...

Szinte hihetetlen és egyben nyilvánavaló volt rádöbbenni, hogy az elmúlt idő alatt, miközben a személyiségem is "puhább, selymesebb, illatosabb" lett, az átlagos rajztudomány is ehhez idomult a kezemben.
Régen, amikor még a hirtelenebb és az élet dolgaiban tapasztalatlanabb is voltam, mérvadónak a fiúkkal való állatkodások, nemtelen humorizálások bizonyultak/voltak. Ekkoriban iszonyatosan bánatos arckifejezéseket, magányos témájú képeket hoztam létre, szinte sűvít mindegyikből az oldatlan feszültség, az elhagyatottság.

Mondjuk hozzátartozik ehhez az, hogy akkoriban nem voltak körülöttem mély, megértő, azonos szellemiségű nőtársak. Közben akkoriban valamiért egyáltalán nem tűntek azok a fejek durvának, a vonalvezetésem is sokkal erőteljesebb volt, durva arcéleket, orrokat kaptak, riasztóan ijedt tekinteteket... igen, tényleg ez a lényeg, akkoriban a szemekből folyt a magány...aztán ahogy az idő múltával kitágult a világ, jött egyre több jó meg rossz is, egyre kevésbé tudtam a régi, megszokott képeket hozni, amire mindenki mondta a szokásos jajdejót, és nagyon sokáig ez zavart is, kb. egészen máig.
Sokat próbálkoztam azzal, hogy ugyanolyanokat alakítsak, mint régen, de ma rádöbentem arra, hogy időközben én is idősebb, érettebb lettem, és azért rajzolok finom, légies arcélű, ekvilibrált alakokat, mert én is sokkal kiegyensúlyozottabb lettem.
A barátaimmal sokkal egészségesebb módon megbeszélhetem/hetjük azt, ami problémás, talán mert most már felmerem vállalni az esendőségemet, vagy a fenetudja.
Régen csak mindig a szokásos, "mennyimindenhezértek,mennyimindentcsinálok,milyengyorsanbeszélekhejdepörgésvan" téma ment, kb. nagyon kevés embernek mondtam el konkrétan őszintén, ami a szívemet nyomta.

Ezt a bejegyzést támogatta, útjára indította:


Amúgy ez a szám sose volt a kedvencem. Kb. hatodikas koromban ment az mtv2-n, és semmennyre nem váltott ki belőlem semmilyen érzést, de most igen. Gondolom mert a régmúlt idők tudatalatti gondolatvilágát idézi, vagy fene tudja...

hínye:)