Úgy érzem, leginkább a halhatatlanság ellen küzdök azáltal, hogy ebben a félévben egy új (és számomra sokkal igazibb és inspirálóbb) tanulmányba kezdtem. Egyszerre két dolgot csinálni - egyszerre két életet élni - olyan földöntúli egyensúlyi munka, ami kevesebb alvással és alapvető életesszenciák elvesztésével jár. Mintha a dupla élményanyagért cserébe felére csökkent volna a hétköznapi emlékezőképességem - töredéknyi pihenő percek tűntek el, amik bár nem rendelkeznek plusz (szellemi) eseménytöltettel, pont az általános esemény feldolgozási/szűrési időt ritkítják. Mint amikor a halottat újraélesztik, létrejön a csoda, de mégis milyen mellékhatásokkal!

Na de, amúgy a helyzet az, hogy a másik egyetemi szál való nekem, és nagyon is helyesen tettem, hogy jelentkeztem ide. Csak közben a tavaly megszokott teret sem hagyom el szívesen, hiszen már nagyon megszoktam a közeget - elég alja emocionális hozzáállás az élethez, nemde:)?