2010

Idén egyre többször találkozok azzal a fenoménnal, hogy egy helységben tartózkodok egy másik személlyel és mindkettőnk figyelme különböző médiumok által sugárzott videóra vagy zenére irányul, úgy, hogy mindketten csak a saját világunkat akarjuk befogni, a másikétől mereven elzárkózva. Laptop-háború, fényes kijelzők harca ez! Videómegosztók kánonja, szebb esetben unisonoja!

"Jóllehet, azt hiszem, nincs szükségem fikciókra
hogy tanúbizonyságot tegyek arról: vagyok aki vagyok
hisz jól emlékszem arra a lányra
arra a nagyon-nagyon-nagyon részeg mata részeg lányra
magatehetetlenül öntudatlanul részeg-részeg lányra
taxit akartam hívni neki vigye haza, de amikor elhugyozta magát a buszmegállóban
úgy gondoltam tartok egy lélegzetvételnyi szünetet az istápolásában
mire visszaértem, egy hajléktalan fűzte
részeg borostás mackóruhás hajléktalan kannásborral fűzte
én figyeltem őket, míg beállt a busz és a hajléktalan a lányt a busz fele terelte
és átfutott az agyamon: vagy megvédem a lány erényét — vagy szerzek a hajléktalannak egy jó estét
mindkettőt meg fogom bánni
persze amíg töprengtem, elrobogtak a busszal
aztán vertem a fejem a falba: én tényleg, igazán, őszintén lovagias akartam lenni, igazi alfa-hím, vissza nem térő alkalom
de aztán kontempláltam, hisz megmutattam a világnak, miben áll az alkalmazott filozófia"

http://kata-valami.hu/post/63814047/heller-agnes

Hajaj, fától fáig kéne haladni...de szabad hinni a szerencsében?

Tegnap futottunk a Margitszigeten, kitűnő volt.
Amúgy meg a szokásos, a tavasz cseréli a sejteket:)

1 perce hallgatom örök visszatérő együttesem új számát, és azt hiszem visszatértek ők is a gyökereikhez 2 év divatkodás után, arra a nyomvonalra, amibe belezúgtam régen:)
Megnyugvás.
Ahogy megy előre az idő, egyre jobban féltem a gondolataim internetvilágra kerülését. Már féléve van az, hogy sok mindenről írnék, és egyszerűen szűkölök rajta, hogy mi lehet sorok a későbbi sorsa. Kb. mint amikor fokozatosan lejöttem a giccs típusú akvarell rajzokról és lassan ráébredtem, hogy kinőttem őket, csak most pont a rajzos korszak után következett blogterápiát kezdem elrúgni már egy éve.
Vagy csak beszippantott Pest?
Amúgy tényleg képlékeny az élet mostanában, egy részem sokat változott. Meg azt vettem észre, hogy a körülöttem élők élete is más lett. Feloszlik az albi a renitens és nyughatatlan felünk miatt, jelentkeztem rengeteg új helyre, találtam sok jó embert. Egy éve is tudtam, hogy ez az év még mindig arról fog szólni, hogy kitaláljam magam, hogy merre kéne elindulni, mibe lenne jó energiát ölni, és januárban el is indítottam nagyon sok új szálat, eleve ott a második egyetem lehetősége (vagy 4 szakon: műv.töri? intermédia? dram.? pszichó?), aztán benézett a szakkollégium-szál, ami azóta figyel, és köt. Jááj, nem lehet az ember telhetetlen! Annyi mindent akarok csinálni, de mindig mást. Annyi mindenki tetszik, de mindig más. Mégis telhetetlen vagyok, és jól is érzem magam így, pedig ez egy roppant önző és öncélú dolog. Csomó-csomó hasonszőrű kortársat sikerült megtalálni, és ennek örülök nagyon, ráadásul a régiekkel is úgy tűnik, hogy tartható a kapcsolás.
Jellemző még, hogy edzettebb lettem érzelmi téren is pl. Valamikor majd kamatoztatom:) Hiányzik az orgona, elvileg virágzik, de most már semmi közöm hozzá, nem látom.
Legyen már meleg idő, könnyű anyagú ruhákkal! A tél is meg a tavasz is olyan stramm módon tartja magát idén.
A tavasz eddigi örömének nagy hányadát kiteszi a ciklámen színű új kabátom, amit az újdonsült rokonomnak köszönhetően vásároltam meg:) De tényleg, felveszem, kimegyek az utcára, és boldog vagyok!:)

Bőven régi, mégis jó:)