eredményen innen, vizsgán túl

egy még újabb korszak hajnalán, aminek az lesz a különlegessége, hogy ugyanolyan, mint az előző. Ettől lesz igazán újszerű. 3 év után zavarbaejtő a nagybetűk használata, az állatok iránti afíció is megváltozni látszik. Tibor, a szomszéd pedig rég volt ennyire elemében alegrív módon melankólikus.
Mi lesz itt, kérem?


Blur - Tender




Az elmúlt két hét tényleg totál kimerítő volt, a bőröm teljesen új reakciókat vonultatott fel a stressz(?) ellenében.

Ja igen! ötletek és felmerülések:
-egy buli, ahol valaki egy projektor segítségével folyamatosan költ, azaz kivetíti a falra a realtime módon íródó versét, esetleg novelláját

-mi van akkor, ha valójában doppelgängerünk, akivel találkozunk az utcán, a valódi énünk, és mi magunk vagyunk a kétlábonjáró másolatai/klónjai/doppelgäangerei önmagunknak?

-abszurd/groteszk/szatírikus darabok
a mostban ezek tűnnek az egyetlen jövőbeli irányvonalnak

-hangulat: a dolgok megélése helyetti tétlen képzelgés
esemény: egy meg nem élt hangulat?

-az ötödik mindig közhely, mint az előtte szóló banalitások



















Grúz zenészek és Michel Gondry.

A kettőnek persze semmi köze egymáshoz, de mindegy: számomra a legdurvább érzelmi/melan coca colázó hangulatú klipje a Knives Out (Radiohead száma) volt mindig, és múltkor pont elém keveredett. Ezután tudtam meg, hogy: az ömleny teljesen a francia srác sztorija.
Igyekszem nem leírni ide, mert akkor tulajdonképpen a lelkében vájkálnék húszabáló karvajként, ráadásul ellopnám az arcát, mint ahogyan azt egy ismeretlen 3 éves mondta, miután lefényképezte egy felnőtt. Rendhagyó módon be se ágyazom a videót! háháhá, nézzen utána az, akit érdekel! Igaz, akit érdekel, az nyilván már ismeri, aki nem ismeri és érdekelné, az feltehetően 14,5 éven aluli, vagy csak most találkozott a fénnyel. De pont az ilyen pikantériájú dolgok érzékenyítenek el.

Asszem most megint elköltöztetem a blogot, mert túl sok minden jött ki belőlem. Egyszerűen képtelen vagyok megosztani a legféltettebb zenéimet/videókarcolataimat másokkal! A félelem, hogy ellopják az arcom, felemészt még annál a gondolatnál is, hogy a legjobb a barátaimnak mutassam meg. NEM, NEM ÉS NEM! A legrosszabb az a pillanat, amikor felidézik, hogy milyen jó... Persze mivel nagyon szeretem őket, adok nekik érzés anyagot, de általában olyat, amitől nem félek megválni: mert már csak a múltbeli énem lenyomatáról van szó, egy régen kiadott novelláról. Amit már kölcsönadtam, azt soha többé nem hallgatom viszont, mintha csak töröltem volna a lemezről, vagy a kukába dobtam volna. Itt le lehetne rúgni a gombolyagot, és utána felgöngyölíteni egy szép gondolatmenetet, tézislabirintust arról, hogy az életem többi részén hogyan nyilvánul meg ez a féltés, kapcsolatrendszereimben, egyéni fejlődésemben, de már kicsit sok a vaker. Így természetes a szelekció, ugyebár.

Ámbátor. ez meg milyen kifejezés már?